
KICSODA
BŐSZE ÁDÁM DÁNIEL?
Hogyan kezdődött minden?
Az inspiráció kora gyerekkorából ered. Keresztapja, aki a seregben szolgált, egy bűvész szakasztársától megtanult néhány kártyatrükköt, és ezekkel nyűgözte le az ifjú Ádámot. Nem sokkal később, karácsonyra megkapta első bűvészkellékeit. Ez volt a kezdet, ami után Sugár Péter, a neves bűvész tanítása alatt sajátította el a mutatványok alapjait.
Bősze Ádám Dániel összesen 13 éve dolgozik bűvészként, melyből 5 éve kizárólag teljes állása a varázslat minden ága. Több mint 600 műsorral a hátamögött, már szerte a világon lenyűgözte közönségét. 2022-ben 3 évre Magyarországról Spanyolországba költözött, és ez idő alatt Gibraltár vált előadásai központi helyszínévé.
Ott rendszeresen bűvölte el a vendégeket az ország leghíresebb 5 csillagos szállodájában, valamint egy World Culinary Awards-győztes étteremben, és számos különleges eseményen, mint amikor többször is meghívta őt a Brit haditengerészet, hogy felejthetetlen pillanatokat vigyen gálavacsorájukra.
De nem csak Gibraltár volt a színhely, hanem Andalúzia is, ahol Marbella városától kezdve számos céges rendezvényen, esküvőn és luxus party-n ejtette ámulatba a vendégeket.
Sőt, most, hogy újra hazájában él, továbbra is szívesen visszatér Gibraltárra és Spanyolországba előadásaira, de ugyanúgy itthon is igyekszik jókedvvel megtölteni
az emberek hétköznapjait, hogy elkerüljék a valóságot és szemtanúi legyenek a csodáknak!
2025-től pedig Magyarországon is elérhetővé válnak az önálló műsor estjei, amelyeket országszerte bemutat turnéja során. Ha szeretnél részleteket megtudni arról, hogy melyik városban lép fel legközelebb, látogass el a Műsorok, majd a Jegyvásárlás menüponthoz, és csatlakozz hozzá!




MŰSOROK
ÁDÁM BŰVÉSZMŰSORA NEM A RÉGI KALAPOS TRÜKKÖK MESÉJE, HANEM EGY OLYAN ELŐADÁS, AHOL A LEGINNOVATÍVABB BŰVÉSZET ÉS HUMOR TALÁLKOZIK, HOGY LENYŰGÖZZE A KÖZÖNSÉGET!

ESKÜVŐI BŰVÉSZELŐADÁS
❤️ Egy különleges show, ahol a szerelem és a varázslat találkozik, hogy felejthetetlenné tegye a nagy napot – nektek és a vendégeiteknek egyaránt!
❤️ Leánykérés? Kérd meg életed szerelmét egy nagyszabású romantikus bűvésztrükkel, amit Ádámmal együttműködve adhatsz elő!
(Foglalható körbejáró vagy színpadi műsor.)

SZÜLINAPI BŰVÉSZ SHOW
🎉 Szórakoztató műsor, mely külön választható bármilyen korosztály számára, hiszen az ünnepelt sosem túl idős ahhoz, hogy ámuljon vagy nevessen egy nagyot.
🎉 Interaktív élmény, ahol a születésnapos is a színpadra léphet, és a mutatványok részese lehet!
(Egyedi tematikával is foglalható!)
JEGYVÁSÁRLÁS
VÁSÁROLD MEG JEGYEIDET, MIELŐTT ELTŰNNÉNEK!
VISSZAJELZÉSEK
ÁDÁM MŰSORAIRÓL MONDTÁK:

LOTTOLAND
Nagyon hálásak vagyunk, hogy ott voltál nekünk! 😁 Köszönjük a fantasztikus előadást! 🌟🎊

ROY CRONIN (BRIT KIRÁLYI HADITENGERÉSZET)
Ádám nagyon szórakoztató volt, és a teljes vacsora alatt nagyszerű műsort adott. Az asztaloknál bűvészmutatványai végig mosolyt csaltak az arcokra, és lenyűgöztek mindenkit!!! Nem tudom eléggé ajánlani őt!

HARRIET CURRIE (ADVANTAGE INSURANCE)
Dániel idén a céges karácsonyi vacsoránkon varázslatos asztali bűvészmutatványokat adott elő, és mindenki imádta őt! Nagyon szórakoztató és profi volt, remek kiegészítője volt a partinknak, amelybe még több vidámságot varázsolt. Nagyon örülünk, hogy lefoglaltuk őt! Köszönjük mindenki nevében az Advantage Insurance-től!

KELLY BONUCCI (A DÍJNYERTES LITTLE BAY BÁR ÉS ÉTTEREM)
Köszönjük, Dániel, hogy megint egy fantasztikusan szórakoztató estét varázsoltál számunkra! Imádom, ahogyan mindig képes vagy lekötni és izgalomba hozni a közönséget.
A bűvészmutatványaid minden évben változatosak, így sosem tudni, mi következik. A 20 eurós bankjegyes trükk egyszerűen lenyűgöző volt! Már alig várjuk, hogy újra láthassunk!

BENJAMIN FILLION (ESKÜVŐ)
Nagyon izgatott voltam a gondolattól, hogy bűvészt foglaljak a gibraltári esküvőnkre a Bistro Point étterembe. Ádámban egyáltalán nem csalódtunk! A 40 perces színpadi műsora teljesen lenyűgözte az összes vendégünket. Az előadása nagyon interaktív volt, mind gyerekeket, mind felnőtteket bevont a műsorába. Minden egyes trükk végén a vendégeink megdöbbentek, és további mutatványokra vártak. Ha lenne rá lehetőség, mindenképpen újra megnéznénk Ádám műsorát! Kérlek, értesíts minket a jövőben, hol lesz fellépésed, ha eljössz az Egyesült Királyságba.

ALEXANDRU CIOBANU (VIRGIN BET)
Ádám előadása a karácsonyi bulinkon igazán varázslatos volt! Bűvésztudománya mindenkit ámulatba ejtett, ünnepi hangulatot teremtve, tele csodával és meglepetéssel. Ádámnak köszönhetően a rendezvényünk felejthetetlenné vált. Minden eseményre szívből ajánljuk!
BŰVÉSZ SULI
JELENTKEZZ ÉS TÁRD FEL A TITKOKAT!

Ádám különleges bűvész tanfolyamot kínál
7 és 17 év közötti gyerekeknek.
A résztvevők minden szükséges kelléket megkapnak az első trükkök elsajátításához.
A tanórák személyesen Budapesten, a XIII. kerületben a Dévai utca 19-ben zajlanak,
minden szerdán 17:00–18:00 között.
(Igény szerint az órákra másik napon is van lehetőség.)
Az óradíj: 7 890 Ft

GYERE, ENGEDD SZABADJÁRA A KÉPZELETED, ÉS VARÁZSOLJ A VALÓSÁGBAN!
EGYÜTTMŰKÖDÉS
MŰSORHELYSZÍNEK
Magyarország
Spanyolország
Gibraltár
Florida
TELEFONSZÁM
+36 20 503 0331
+44 7443 488947